Mostanában, ha egy ismerős anyukával találkozom, akinek most kezdte a sulit a gyerkőce, rögtön nekem szegezi a kérdést: "És Zalán hogy bírja a sulit?"
Eddig azt mondtam mindig, hogy bírja. Nem lelkesedik, nem sír, olyan közepes. Így pár hét elteltével többen mondják, hogy már nem akar menni a gyerekük, sír, hogy nem akar menni.. Szerencsére ez eddig elkerült minket (sírás ugyan volt, de csak olyanok miatt, hogy rosszul készítettük be a cuccot vagy elfelejtettünk valamit, amit meg kellett volna csinálni), de gyanítom, hogy már nem sokáig.
Ma reggel ugyanis szomorúságot láttam Zalán arcán. Megkérdeztem tőle, hogy miért vagy olyan szomorú picikém? Erre ezt felelte:
"Anya! Az iskola olyan bonyolult".
Majd szomorú arccal beszállt a liftbe, visszafordult, dobott még egy puszit és elment :(
Sajnálom a mai gyerekeket:-(((Annyi fele kell megfelelni, az értékek teljes kavalkádja zúdul rájuk. Ráadásul még mindig tartja magát az a nézet, amit a kép is sugall: mindenkinek egyformának kell lennie, mert ha nem renitens vagy. A pedagógusok,- tisztelet a kivételnek- azt mondják, csak akkor fogadlak el, szeretlek és értékelem az erőfeszítéseidet, ha olyanná válsz, mint amilyennek én szeretnélek látni. És ezek után még csodálkozunk, hogy egy képmutató, szürke társadalomban élünk...?!Szomorú!!! Meg kell mondanom én ezért félek az iskolától, nem a tanulás miatt, azt biztos megoldjuk valahogy. Kitartást Zalánnak!!!
VálaszTörlés