és én egyre jobban félek.
Napról napra szarabbul érzem magam, pedig én szerettem a karácsonyt. Ezt pedig az anyukám "ültette el" belém.
Az anyukám, aki sajnos nincs többé. Akkor megírtam "nem csupa móka" címszó alatt, hogy elment közülünk, de aztán egyszer mégis kitöröltem, mondván ez a blog nem erről szól. Aztán rájöttem, hogy egy idióta vagyok (House után szabadon). A negatív dolgok is velünk történnek, azt is tudnunk kell kezelni és ezt meg kell tanítani a gyerekeinknek is. Sokan mondják, hogy a gyerek előtt nem lehet sírni. Én ezt nem így gondolom. Azzal, hogy eltakarjuk előlük a negatív dolgokat szerintem nem teszünk jót. Felépítünk egy álomvilágot, aztán egyszercsak hideg zuhanyként éri őket a szomorú valóság. Anyukám soha nem csapott be, mindig őszintén beszélt mindenről. Én is így teszem ezt Zalánnal. Elég sokat lát most sírni. Elmagyarázom neki, hogy miért sírok és azt is, hogy ez egy természetes dolog. Ilyenkor odajön és megvígasztal.
"Anya nekem is hiányzik a Mama, nem baj, ha szomorú vagy, de tudod túl kell lépni rajta"
Tőlem hallotta persze, nem magától találta ki. Mégis annyira meghatódtam, mert tudta, pontosan tudta, hogy mikor és hogyan kell használni.
Anyu nagyon büszke lenne Rá (és talán rám is).
37 éves lettem. 
