Dilemma

Egy napon belül történt a két dolog, de nem ez a lényeg, inkább az, hogy szülő legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy mit tegyen ilyen helyzetben.

Az iskolában Zalán fekete pontot kapott az aznapi magatartására, mert torna órán foci közben valakinek "becsúszott".

Délután Zs. elvitte fociedzésre, ahol az edző megfogta a fejét és azt mondta neki, hogy nagyon ügyes vagy, jól focizol, de kérd meg apádat-anyádat, hogy vágjanak le egy kakast és  itassanak veled kakasvért, mert nem vagy elég "agresszív" . Nem ezt a szót használta, de az volt a lényege, hogy lehetne kicsit harciasabb is a fociban.

Hm. Most légy okos Domokos!

Egyenlőre a "nem csinálok semmit" taktikát választottam, gondoltam, majd az idő megoldja ezt a problémát.
Remélem hogy idővel el tudja majd határolni, hogy a suliban óvatosabban, a focin viszont keményebben kell focizni, mint ahogy most csinálja. Addig meg gondolom begyűjtünk még pár feketét, meg pár edzői fejcsóválást is :)

NEM-et pedig tudni kell mondani

Idézet:

Dr. Zacher Gábor debreceni előadása:

"Üdvözlöm a Facebook-nemzedék csillogó szemű gyermekeit! – kezdte előadását pénteken Zacher Gábor, a mérgezések és függőségek jól ismert és elismert szakértője a Hatvani István Általános Iskolában, majd mindjárt közölte: a mai függőségek kapcsán hagyjuk az idősebbek által gyakran hangoztatott „bezzeg az én időmben” típusú okfejtéseket, mert a jelenkorban más kísértéseknek kell ellenállni, mint rég, s a kettőt értelmetlen állandóan összehasonlítgatni."

Bár az 52 éves főorvos (Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ) egy órát késett, és nem törte magát az elnézésért, e felvezetéssel mégis rögtön elnyerte 300 fős hallgatósága érdeklődését. Leszögezte: a függőséget, mely kialakulásához egy-két év bőven elegendő, az orvostudomány képtelen meggyógyítani. S ne csak a drogokra gondoljunk, figyelmeztette a felső tagozatos gyerekeket, hiszen itt van mindjárt a mobiltelefon vagy a számítógép, az Internet. Zacher egy 16 éves fiú édesapja, így tudja – osztotta meg hevesen bólogató közönségével –, hogy míg egy felnőtt örül, ha képes lenémítani a telefonját, addig a fiatalok egyetlen tanórán 4-5 sms-t megírnak a pad alatt „vakon”. Így alakul át az órai levelezés, órai sms-ezéssé, sőt az okostelefonok révén a gyerekek egyidőben posztolnak a matematika órán a Facebook-on és jegyzetelnek a füzetükben. De ami valószínűbb, az az előbbi.
– Kell-e számítógépezni? Igen, mert hasznos, szórakoztató. De muszáj időkorlátok közé szorítani, különben hajnali lefekvésekbe torkollik, s az iskolába már csak pihenni jártok – ironizált, de mindenki értette. A szülők pedig figyeljenek oda, mert amikor egy-egy nap szinte csak mobilon érintkeznek a gyermekükkel, egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban az történik, amit a csemete a telefonban állít.

Az erő urai

A drogokat, kábítószereket illetően – hangsúlyozta – a legfőbb tanulság, hogy e szerek megváltoztatnak, méghozzá olyan biokémiai folyamatok révén, melyeknek már nem vagyunk az urai. Nemet viszont még mondhatunk, ezt kell tenni – mutatott rá Zacher, aki úgy látja: a társadalom pont azt nem tanítja meg eléggé a fiataloknak, hogy nemet mondani igenis erő. – Egy 17 éves fiú megkínál itallal, cigivel, és te elfogadod, különben „kisköcsög”, „kiscsíra” leszel a társaság szemében. Márpedig, ugye, ki akarna kiscsíra lenni… De ez a csapda! Tudd, hogy attól, mert mersz nemet mondani, nem leszel sem kisköcsög, sem kiscsíra – vonta le a tanulságot a szakember, aki e mellett a kábítószerhasználattal járó viselkedési változásokról is beszélt.
Dr Zacher Gábor fesztiválkalauza:

Mesepszichológia

" Egy kelet-afrikai törzsben a gyermek életének kezdetét nem a fogantatásától vagy születésétől számítják, hanem attól a naptól, amikor az édesanya először gondol rá.

„Az asszony, amikor úgy érzi, hogy elérkezett életében a gyermekvállalás ideje, elvonul egy erdőbe, és addig ül egy fa tövében, amíg meg nem találja gyermeke énekét. Majd visszatér a faluba, és a leendő apának is megtanítja ezt az éneket, amivel együtt hívogatják, várják a gyermeket. Az anya rendszeresen énekel a méhében levő magzatnak, majd a dalt megtanítja a bábaasszonyoknak is, akik születésekor ezzel köszöntik őt. Ez a dal elkíséri a gyermeket élete legfontosabb pillanataiban, a különböző beavatási rítusokon keresztül egészen a haláláig. A dal a kötődési folyamat gyökereire mutat rá – a biztonságos érzelmi kötődés ugyanúgy kísér minket végig életutunkon, mint a kelet-afrikai gyermeket születésének dala. A biztonságosan kötődő személyek felnőttként értékesnek és szerethetőnek érzik magukat. A párjukat megbízhatónak és őszintének tartják, magas az elégedettségük a párkapcsolatukban, érzékenyebbek a partnerük szükségleteire és hosszabb a kapcsolatuk időtartama, mint a bizonytalan kötődésű személyeké.”

Mesepszichológia
Az idézet Kádár Annamária Mesepszichológia című könyvéből való. Alcíme: Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban (Kulcslyuk Kiadó, 2012). A gazdag tartalmú könyv – mint talán az idézetből is kiderül – nemcsak a mese pszichológiájáról szól, hanem az óvodás gyerekek világlátásának, gondolkodásának sajátosságaiból kiindulva a belső képalkotásról, a képzeletbeli barátok jelentőségéről, a mesekorszakok változásáról, a fantázia és a realitás találkozásáról, a személyes élettörténet fontosságáról ugyanúgy, mint a rugalmas alkalmazkodóképesség, valamint az érzelmi intelligencia kialakulásáról és lehetséges fejlesztéséről – éppenséggel mesék segítségével. Egy-egy személyiségvonást, élethelyzetet, lehetőséget legalább „kétfelől” vesz szemügyre a szerző, így téve kerekké a világlátás lehetőségét. A biztonságosan kötődő felnőttek leírásához természetesen csatlakozik a bizonytalan (az ambivalens) kötődésűek jellemzése is, akik hajlanak arra, hogy idealizálják párjukat és kapcsolatukat, „magas a függőségigényük”, érzéseiket gyakran elnyomják, mert félnek, hogy elveszítik partnerüket, akiben viszont nem tudnak igazán megbízni.
 
Ellazuló intimitás helyett féltékenységi rohamok jelzik, hogy milyen szoros közelségre vágynak… Olyan fontos fogalmakkal is megismerkedünk, mint a „lassítás”. Megtudjuk, hogy hogyan jelent meg Amerikában – az örök gyorsítások hazájában – a lassítás mozgalma, a slow life (a lassú – de éppen ezáltal: minőségi – élet mozgalma) a maga elágazásaival. Mint például a fast food (gyors étkezés) helyett a slow food, vagy éppenséggel a slow travel, a nem rohanó, lassú utazás, a boldog, ráérős nézelődés mozgalma… És eljutunk a slow parentingig is, a lassú, sehova nem siető nevelésig, amiben a szülő és gyereke „mindenre ráér”, mert a kapcsolat minősége a fontos. A kapcsolat a játékon és a mesén át – és az együttes édes semmittevésen át – mélyül el igazán, és nem fér bele kisgyerekkorban a különböző különórákra rohanás… Feltétlenül érdemes lenne az iskoláknak is felfigyelniük – vagy a különböző mérések szervezőinek és vezetőinek – erre a mozgalomra, amikor arra szánják el magukat, hogy kis elsősök, másodikosok, harmadikosok – és mind a többiek – „gyorsolvasását” vagy éppenséggel „gyorsszámolását” méricskéljék. Már Széchenyi megmondta: nem az gondolkodik jól, aki gyorsan gondolkodik, hanem aki mélyen… Könyvünkben pedig Woody Allen szólal meg: „Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen húsz perc alatt olvastam el. Oroszokról szólt.” Igen, már kibontakozott az Olvass lassan! mozgalom is, hiszen ez az olvasás teszi lehetővé az érzelmi azonosulást, a fantáziaképek feldúsulását. Sok jó tanácsot is kapunk a könyvtől. Megtudhatjuk például, hogy az ingerlékeny gyerekeket hogyan óvjuk meg a kifáradástól, hogyan biztosítsuk számukra az alvás-ébrenlét megfelelő ciklusát, illetve a nyugodt, kipihent anya jelenlétét. És persze alábocsátkozunk a jungi meseértelmezés mélységeibe, megismerjük a személyiség kibontakoztatása útjának nehézségeit, a próbatételeket, amelyekre a mesei világ is felkészít. Megértjük, hogy hogyan kerül a mesehallgató „egy másik világba”, amelyik mégis a való életre készíti fel. 

Hogyan neveljünk boldog gyermeket? - Vekerdy Tamás interjú

Már megint egy cikk, amit szóról szóra idézek. Íme:

 
A gyerekekkel való jó időtöltést nem kell napokhoz kötni – fejti ki véleményét Vekerdy Tamás pszichológus, akit a gyermek–szülő kapcsolat különféle stratégiáiról kérdeztünk.

– Milyen a boldog gyermek?

– A boldog szót nem szeretem, inkább a derűs, jókedvű kifejezéseket használnám. Az a gyerek érzi jól magát a bőrében, akit elfogadnak olyannak, amilyen ő valójában. A nevelésnek két nagy lehetősége van: legyél, aki vagy, és én ebben támogatni foglak; vagy legyél, akivé én akarlak tenni. Kérdezhetnénk, hogy de hát a gyerek valamilyen? Igen. Nem véletlen, hogy az ujjlenyomatunk is különböző, a DNS-ünkről nem is beszélve. Az a valami is különbözik, ami ezt megszabja: a hívő szerint a halhatatlan lelkünk, a nem hívő szerint az a kód, amit a természettől kapunk. A gyerek életkoronként is változik. A kisgyereknek a legfontosabb tevékenység a szabad és nem a fejlesztő játék. Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet. Emellett napi négy-öt óra futkározásra, üvöltözésre lenne szüksége még akkor is, amikor iskolába kerül. Egy göttingeni felmérés szerint a gyerekeink katasztrofálisan keveset mozognak, nem másznak fára, nem billegnek pallón, nem ugrálnak patak felett, ezért bizonyos agyi pályák sorvadtan alakulnak ki. Rengeteg a beszédhibás, mert a beszéd is a mozgásból fejlődik. Azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon a gyermekeink olyan körülmények között él­­nek-e, ami az életkorukhoz szabott. Vajon hagyjuk-e kamasz gyermekeinket ábrándozni, merengeni, heverészni. Mert a kamasz fiziológiás lustaságban szenved. Ezt régen ösztönösen tudták, ma már tudományosan is bebizonyították, mégis olyan az iskolarendszer, ami azt mondja: hozd a maximumot, ezen múlik a továbbtanulásod.

– Megismerhetik a szülők a gyermekeiket teljes mértékben?

– Igen, ha megengedik maguknak. De sokan nem teszik, mert létezik egy korlátolt elképzelésük arról, hogy milyen legyen a gyerekük. Van a világban egy megállíthatatlan trend, a topmenedzserképzést már az óvodában elkezdik. A zöld óvodában van angoloktatás, a pirosban német, a zöldben jövőre japán is indul. Lényeges kérdés, hogy van-e számítógépes szoba, járnak-e be edzők, hogy kikapkodják a délelőtti szabad játékból a gyereket, és lovaglásra, úszásra, karatéra vigyék, azaz neurotizálják. A szorongó szülők azt gondolják, hogy a legjobbat akarják a gyereknek, holott régóta tudjuk, a zseniális topmenedzser nem abból lesz, aki már az óvodában is ezt tanulta, hanem abból, aki teljes értékű óvodás lehetett, teljes érzelmi biztonsággal, aztán lehetett teljes értékű kamasz, akit szabadon engedtek végre. Először ölelték testi-lelki értelemben, aztán végre tudták hajtani a második mozdulatot, az elengedést. Ezt is elfelejtettük, egy kutatás szerint a kamaszkor nem konfliktusos kor, ha a gyereket szabadon engedjük. „Kisfiam, amíg az én kenyeremet eszed, itthon vagy fél 9-re!” Miért lenne otthon? Pontosan tudjuk, hogy az időérzék megváltozik kamaszkorban és kezd eltolódni. Egyre később tud a gyerek elaludni, nem azért, mert rossz. Mikor ez kiderült, egyes amerikai államokban úgy döntöttek, hogy a kamaszoknak fél 10-kor fog kezdődni az iskola. Nálunk azt sem tudják az illetékesek, hogy ez történik a kamasszal. Nulladik óra van, mert nem fér be az órarendbe a sok baromság, amit a fejükre akarnak zúdítani.

– Sok szülő megijed attól, hogy a gyermeke megváltozik kamaszkorban, úgy érzi, nem is ismeri már igazán. Ezért elkezdi mindentől félteni, például a drogtól.

– A kamaszkor a második születés kora. Az aranyos, kedves szőke kislányom, aki a háromnapos erdei iskolában mindent felírt, hogy elmesélje nekem, most nem mond el semmit, a haja barna lesz, bezárkózik. Szinte úgy érzem, hogy utál engem. Német Waldorf-tanárok erre azt mondták, hogy a kamaszra ki kéne írni: „átépítés miatt átmenetileg zárva”. A faggatott kamasz hazudik, ez a leválás része. Az tud jól leválni, akinek megadták az érzelmi biztonságot. A szülőnek pedig ki kell bírni, az egész nem tart soká. 3–8 év, aztán a gyerek visszatér hozzánk, és újra kedves lesz. Amit tehetünk a kamaszért, hogy elviseljük a jelenlétét. Aki pedig jól ült a családja által nyújtott érzelmi biztonságban, az nem lesz függő. Az lesz függő, aki óriási érzelmi nélkülözéssel érkezik a kamaszkorba, és ezt próbálja pótolni. Magyarországon őrült hisztéria van a drog körül, amit a politikai pártok még tovább szítanak, miközben itthon az alkohol a legveszélyesebb drog. A kamaszkor a végletességek kora, és amíg a gyerek váltogat a végletek között, nincs baj. Az a normális kamaszkor, amikor úgy tűnik, mintha nem lenne normális. A baj akkor van, ha megmerevedik az egyik végletben.

– Akkor a biztonságot nyújtó jelenléten kívül nem is lehet mást csinálni?

– Mint a jó tréner, aki elkapja a tornászt, amikor zuhan. De nem fogja végig a nyújtón. A kamaszt csak kamaszkora előtt lehet „nevelni”, de akkor is inkább az őszinte együttélés a fontos.

– Most egy olyan generáció neveli a gyermekeit, amelyik még sokkal inkább szabadon volt eresztve. Ők voltak a „kulcsos gyerekek”. Mégis egyre több olyan szülő van, aki a gyermeke minden percét betáblázza, hozza-viszi az iskolából, különórákra járatja. Az USA-ban ezeket a szülőket „helikopterszülőknek” nevezik. Mi­­lye­nek lesznek ezek a túlféltett gyerekek felnőttkorukban?

– Nem kell négy különóra! Az idegen nyelv fontos, a mozgás már kicsit más kérdés. Nincs ma Magyarországon játékos, szórakoztató sport, az egyesületek pedig eredményre mennek, ez a gyerek számára nagyon rossz. Kamaszkorig ilyenben nem szabadna részt venni. Nagyon sok olyan gyereket kezelünk, aki 11-12 éves korára pszichológushoz kerül, mert ő csak második vagy harmadik, pedig ugyanannyit edz, mint az első. Ezt nehéz kibírni, a versenysport pokol. A zeneoktatás sem szabad, kötelező hozzá a szolfézs, amit a gyerekek utálnak. Azt kell átlátni a szülőnek, hogy mi az az egy-két különóra, ami megéri. Közben az egész életet kicsit le kéne lassítani, mert ez a gyerekek számára életmentő lenne. Az is katasztrófa, hogy egy 12 éves gyerek még nem tud egyedül közlekedni, harmadikos koruktól már nyugodtan járhatnak egyedül iskolába.

– Létezik olyan, hogy jó szülői stratégia?

– Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.

Forrás: Vasárnapi Hírek

2012. október 11.
Szülők Lapja