Iskolakezdés előtti tanácsok szülőknek

Találtam még egy érdekes cikket, amit szintén "beollózok" ide, mert szerintem érdemes. Bojti Andrea gyermekpszichológus informatív blogjáról származik. Idézem a Tanulás tanulása című cikkét.:

"Munkám során számos családdal beszélgettem már erről a témáról, és szeretnék most Önökkel néhány hasznos vagy épp kerülendő helyzetet megosztani.

Ha az ember egy gyermekpszichológussal beszélget, általában szóba kerül a gyermekük napirendje, iskolai előmenetele, továbbtanulási szándéka ill. egyéb teljesítménye. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az óvodai/iskolai élet az ő számukra egyenértékű a felnőttek „dolgozójával”. Nekik ez a munkájuk. Az ovis lét és később a tanulás. A többévnyi tanulás eredményeként pedig (ideális esetben) ők is dolgozó felnőtté válnak, akiknek majd szintén lesznek gyermekeik, és a történet kezdődik előről.

Csak lusta vagy amúgy sem tudná?

A kérdés az, hogyan hozhatom ki a legtöbbet a gyermekből? Mielőtt ezen komolyan elkezdenénk gondolkodni, jó lenne reálisan látni, milyen képességekkel rendelkezik valójában. Vajon azért nem megy neki a matek, mert lusta, vagy nem ért hozzá és ő egyszerűen csak ennyit tud? Nyilván ez utóbbit kevés szülő mondja ki gyermekével kapcsolatban. A szülők maximalizmusa bizonyos szempontból érthető, hiszen mindenkinek a saját gyereke a legjobb, legszebb, legügyesebb. A probléma akkor van, ha ezek az elvárások túl magasak (vagy épp alacsonyak). Sokszor találkozom ilyen esetekkel, és azt kell, hogy mondjam, a dolog közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Szülőként nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen elfogadni azt, ha a gyermek gyengébb képességű. Ez majdnem olyan, mint a fogyatékosság elfogadása. Az esetek nagy részében nem megy. Ám ha mégis sikerül, akkor is ez az elfogadás sokszor azt az érzést kelti a szülőben, mintha lemondana róla, feladná, nem bízna már a gyerek sikereiben.

Hogyan hozhatom ki a legtöbbet a gyermekből?

Erre egyértelmű választ sajnos nem tudok adni, ugyanis minden gyermek más. A tanulás tanulásával kapcsolatban azonban egy fontos elvet most megosztanék Önökkel. Az igazi jó tanulás akkor működik, ha a gyermek tudja, maga miatt, a saját céljai elérése érdekében tanul. Persze ez most banálisan hangzik, de mégis sok hibát el lehet és el is követnek a szülők, ha a tanulásról van szó. Az egyik az, amikor a jó teljesítményt (pl. a jegyeket) jutalmazzák. Ideig óráig eredményes, ha minden ötösért adunk egy százast, csak akkor mi lesz majd, ha nem adunk. Feltéve, hogy nem akarnak egyetemen is minden jó jegyért egy százast adni. A másik hiba, ha büntetéssel fenyegetem, és a gyerek félelemből tanul. Vajon ebben az esetben 20 évesen ki fogja majd fenyegetni? Remélem senki. Ahhoz, hogy a gyermek rájöjjön, saját magának tanul, látnia kell, milyen következményekkel jár, ha nem tanul. Kisiskoláskorban kiélezett a verseny a „Ki a legjobb tanuló?” címért. Ebben az életkorban még nagyobb a jelentősége a személyes teljesítménynek, még nagyobb a harc a tanító néni kegyeiért. Tehát eleve nem érdemes elkezdeni a tanulást jutalmazni vagy büntetni. A lényeg az, hogy a „nemtanulásnak” következményei vannak, jelen esetben a rossz jegy. Ha a jó jegy megszerzése önmagában nem elég motiváció, akkor még mindig érdemesebb a nevelésben egyébként is legeredményesebb ún. jutalommegvonást alkalmazni. Azaz, ha lustaságból nem tanul, pl. nem nézheti meg a kedvenc meséjét. Vagyis a nem teljesítésnek negatív következményei vannak, akárcsak egy munkahelyen.

Karrierépítés gyermekkorban

Mindezek mellett természetesen beszélni kell a tanulás szükségességéről is. Minél idősebb egy gyermek annál inkább képes előre tervezni a jövőjét. Túlzásokba azonban nem érdemes esni, mert egy 8 évesnek még hiába magyarázzuk mit is jelent az egyetemi felvételi. Lépésről lépésre ki lehet alakítani a célokat, amiért érdemes tanulni. Eleinte a jó félévi bizonyítvány, később a felvételikre való minél eredményesebb felkészülés a cél. A lényeg, hogy tudja, önmaga miatt, saját magának tanul. Ahhoz, hogy jövőbeli terveit sikeresen teljesítse, neki kell harcolnia. Nem nekünk és nem a tanároknak tanul. Ha minden együtt van, vagyis nem vették még el a kedvét a tanulástól, elismerik, és reálisan látják a képességeit, könnyebb kitalálnia, mivel szeretne felnőttként foglalkozni.

Csak ne essen túlzásba!

Joggal kérdezhetik, miért találkozom én tanulási problémákkal egy Neurológiai Osztályon? Mert néha túlzásokba esnek a szülők, a gyereknek meg fáj a feje. Szó szerint fáj. Nagy általánosságban túlzásnak tartom, ha 120 különórára jár a gyerek és alig van ideje pihenni; ha mindenből csak a legjobb teljesítmény az elfogadható; ha már 5 évesen professzornak képzelik el a gyereket; ha a szülők álmait készül megvalósítani, ami valójában neki inkább teher; ha nem tud megfelelni a szülői elvárásoknak és emiatt önértékelési problémákkal küszködik stb.

Persze most is, mint mindig csak azt tudom mondani, minden eset egyedi. Azt, hogy a „nemtanulás” hátterében mi áll, mindig alaposan át kell gondolni. Zárógondolatként pedig engedjék meg nekem, hogy egy másik, számomra fontos elvet megosszak Önökkel. Ez pedig az, hogy a gyerekek számára az iskola olyan, mint nekünk a munka; az otthon és a család pedig, mint nekünk a magánélet! A rendszer akkor működik a legjobban, ha mindkét helyen minden rendben van, legrosszabbul pedig, ha egyikben sincs. Azaz, ha az iskola nem megy olyan jól és sok kudarc éri a gyermeket, otthon ezt lehet (sőt kell is) kompenzálni. Túlzásokba nem érdemes tehát esni, mert ha a tanuláshoz mindig csak a stressz érzése társul, az előbb utóbb fejfájást okozhat!"

13 tanács elsős gyermekek szüleinek

Dr Pusztai Éva szavait idézem. Azt hiszem jópárszor el fogom még olvasni az év folyamán.

"Bevezetőben hadd magyarázzam meg, miért nem az „elsős szülőknek” címeztem ezt a cikket, noha a köznyelv ezzel a formulával szokta jelezni, hogy a szülő is szinte kisiskolás lesz, mikor csemetéje belép az első osztályba.  Merthogy most már az ő élete is a házi feladatról, piros és fekete pontokról, szótagolásról és összeolvasásról, késő estébe nyúló gyakorlásról szól. Szerintem ez akkor sem nem jó irány, ha a magyar iskolák zöme erre próbálja rákényszeríteni a szülőket. Ezért választottam ezt a körülményesebb megfogalmazást: ezzel is azt akarom hangsúlyozni, hogy nem a szülő, hanem a gyerek jár iskolába. És most nézzük a tanácsokat, amelyek sok-sok gyerek és szülő tanulással kapcsolatos sikereit és nehézségeit látva fogalmazódtak meg bennem.


1. Ne csináljunk túl nagy felhajtást az iskolakezdés körül, ne nyomasszuk ilyesmivel: "majd megtudod, mi a magyarok istene, ha iskolás leszel", "ott nem rendetlenkedhetsz, majd a tanító néni megnevel" de arra sincs szükség, hogy "ott megmutathatod, mit tudsz, mert te már okos, iskolás nagyfiú vagy". Illúziókba se ringassuk: az iskola nem a "Csodák Palotája": az osztályban ő egy lesz a sok közül, nem lesz a középpontban, mint a családban. Ezt is meg kell tanulnia - az iskolaérettség és az élet része az alkalmazkodás, a kudarcok ügyes kezelése.

2. Mantraszerűen minél gyakrabban ismételgessük magunkban, hogy az életben való sikerességnek, csak egy, talán nem is a legfontosabb összetevője az iskolai eredményesség. A jegyeit tekintve kevésbé sikeres, de az emberi kapcsolatokban, mások és saját maga „menedzselésében”, helyzetfelismerésben, konfliktusok, krízisek kezelésben, a változások elfogadásában ügyes gyerek simán túlszárnyalhatja azokat, akik csak „fejre gyúrnak”.

3. Tévedés azt hinni, hogy a sikerélmény az önbizalom előfeltétele. Inkább fordítva igaz: az önérzetes, önmagukat szerető, pozitív és rugalmas életszemléletű gyerekek szinte vonzzák magukhoz a sikert. Ami persze nem csak az iskolai teljesítményre értendő. A bölcs szülő nem változik át tanító nénivé az iskolakezdéskor, hanem továbbra is azt adja csemetéjének, amit az senki mástól nem kaphat meg:  szeretetteljes figyelmet, feltétlen bizalmat, optimizmust, hogy a dolgok az iskolában is előbb utóbb jóra fordulnak. De ha mégsem, akkor sincs vége a világnak.  Az a vicc, hogy ettől a szemlélettől általában  javul a helyzet az iskolában is…

4. Az iskoláztatás eltart 16-20 évig is, nem dől össze a világ, ha fekete pontot kap a harmadik héten. Hagyni kell, hadd alakuljon ki a saját tanulási ritmusa, érdeklődése, feladattudata. El kell fogadni, ha valamilyen területen gyengébben teljesít, másban esetleg ügyesebb a társainál.  Mindenáron el kell kerülni, hogy a számára teljesíthetetlen elvárások, a tanító néni és a szülő folyamatos elégedetlensége miatt megutálja az iskolát az első félév végére. Ez sokkal komolyabb veszély, mint gondolnánk!

5. Sajnos, a legtöbb hazai iskola hibásan és értelmetlenül "sietteti" a gyerekeket, mintha az lenne az eredményes oktatás legfőbb ismérve, hogy "karácsonyra olvasni fognak". Ha a mi gyerekünknek lassabban megy az összeolvasás, vagy az írás, maradjunk higgadtak. Gondoljunk arra, hogy ebben a korban, az egyidős gyerekek között, akár két évnyi különbség is lehet az érettségben.

6. Az iskolakezdés még az iskolaérett gyereket is megviseli. Ha pedig túl korán került iskolába, vagy valamilyen, addig rejtve maradt problémája van, változatos "tünetekkel" tiltakozik a számára elviselhetetlen teher ellen. Szétszórt, nyugtalan lesz, képtelen egy helyben ülni, koncentrálni, előbb-utóbb összeütközésbe kerül a társaival, "szemtelenné", agresszívvá válhat. Szorong, rosszul alszik, rágja a körmét, könnyen elsírja magát, esetleg az addig megbízhatóan szobatiszta gyermek bepisil, látható ok nélkül belázasodik. Az első hetekben - sok beszélgetés mellett - időt kell hagyni neki, mert lehet, hogy ezek a tünetek csak átmenetiek. Ha azonban egy-két hónap után is fennállnak a gondok, érdemes nevelési tanácsadóhoz, gyermekpszichológushoz fordulni.

7.  A mindennapos kötetlen játék, mozgás, jó időben a játszótéren, szabadban, elemi joga és szükséglete a kisiskolás gyereknek, csakúgy mint az étel ital, ruházat, szülői szeretet.  Hosszú távon megbosszulja magát, ha az elvégzendő leckére hivatkozva megfosztjuk ettől.  A tévézést, számítógépezést  viszont,  ha eddig nem tettük meg, most már szigorúan korlátozzuk időben és tartalomban is. /Hét közben maximum fél óra a képernyő előtt, és hétvégén sem több mint egy óra./  Ne legyen a gyerek szobájában tévé, vagy számítógép.

8. Iskolaidőben a kisiskolásnak este nyolckor ágyban a helye. Meghallgathat még egy mesét, (lehetőleg élőszóban, hogy a szülei hangja, gesztusai, arcjátéka gazdagítsa az élményt), de ekkorra már pihenésre alkalmas, nyugodt körülményeket kell teremteni neki.

9. A másnapi előkészület, a "bepakolás" legyen kezdettől a gyerek dolga, viszont a szülők az első hónapokban ellenőrizzék, hogy minden taneszköze rendben legyen.

10. Egészen más a gyermek teljesítménye, hangulata, ha nyugodtan, reggelizés után megy iskolába. A napközis reggelire olyan későn kerül sor, hogy valamit feltétlenül ennie kell otthon is: egy szendvicset, gyümölcsöt, egy pohár tejet, kefirt, túrókrémet legalább.

11. Ne csak a szokványos kérdéseket tegyék fel délután: mi volt a suliban, kaptál-e piros pontot, stb. Arról kellene kérdezni, hogy ő miként érezte magát, vele mi történt. Ha igazi figyelemmel hallgatjuk, biztonságot ad neki a tudat: továbbra is ő a fontos, akkor is, ha nem ér el azonnal óriási sikereket.

12. Nem szerencsés, ha a szülők magukra vállalják azt, hogy napról napra, késő estébe nyúló gyakoroltatással, "az iskola meghosszabbított karjaként" otthon igyekeznek pótolni, helyrehozni azt, amit a tanító néni nem tudott elérni. Ez előbb utóbb komoly konfliktust szül a gyerek és a szülő között.

13. Már a 7-8 évesek között is egyre több a neurotikus, pszichoszomatikus tüneteket mutató kisgyerek. Egy egész élet sikerességében a tanulmányi eredménynél lényegesen nagyobb szerepe van a lelki stabilitásnak. Ezért teljesen indokolt az a szülői álláspont is, amelyik az iskola ellenében is védi a gyerek mentális egészségét. Szerencsére ma már van kínálat, ha nagyon nagy a baj, lehet próbálkozni más, a gyerek személyiségét, életkori sajátosságait jobban figyelembe vevő, "humánosabb" iskolával is."