Nagyon fiús ABC tanulás

Elő a gyerek-szerszámosládikákkal, a műanyag alkatrészek jól jöhetnek az ABC betűinek tanulásánál is ;)

Egy iskolás nagyfiú ágyneműje

Igazából már rég szemeztem vele és mivel nemrég féláron lehetett megvenni az IKEA-ban, be is újítottam egyet. Ma már lefekvésnél megkereste rajta a "T" betűt.

Természetesen senki ne azt gondolja, hogy még lefekvéskor is a tanulással zaklatom szegény kölköt, nem zaklatom vele egyátalán sohasem. (Még. Nem mondom, hogy nem fogom soha, de egyenlőre úgy érzem még nem jött el az ideje). Ha van kedve megkeres rajta 1-1 betűt és  örül neki. Ennyi.

Kalózos babzsák meggymag párnából

 

A suliban babzsákot kellett vinni. Még a Szamárfül fesztiválon akadt meg a szemem egy jópofa kalózos babzsákon, aminek sajnos nagyon húzós volt az ára, úgyhogy nem is vettem meg. Arra viszont jó volt, hogy ötletet merítettem belőle. Eszembe jutott, hogy van egy meggymag párnám, amit még szoptatásnál használtam. Milyen jó kis babzsák lehetne belőle. Levettem róla a meggyes piros védőhuzatot így egy szép natúr zsákot kaptam.

 

 Aztán elővettem a textilfilcet és nekiláttam. Ez lett belőle. A hajó oldalára ráírtam Zalán nevét is, annak mindig nagyon örül ;)

Hogy tetszik?

Ország felismerő játék

A Da Vinci Learning csatorna oldalán ;)

Jó szórakozást és jó tanulást!

Online repülős számolós játék: Flying high

Online számolós játék

Találtam egy jó kis online számolós oldalat, ami jól jöhet nekünk is a közeljövőben.

10-es és egyes számkörbe tartozó számokat kell összeadni. Pár feladat után jutalompontok és szintátlépés ösztönzi a gyerekeket.

http://www.adaptedmind.com/p.php?tagId=24#

A többi számolós feladatot itt találjátok:

http://www.adaptedmind.com/gradelist.php

Jó tanulást ;)

Első sulis élmények

Az első két napból kapásból két dolog maradt meg a kölykökben: a tűzriadó és az, hogy megnézték, hogy nem tetűsek-e :) No komment :)

Tegnap Zalán közelebbről is tanulmányozta az udvaron lévő por összetételét. Persze nem valami tudományos kísérletet hajtott végre, hanem túlesett az első iskolai sérülésen :) Felugrott egy padra, ami olyan szerencsétlenül van kialakítva, hogy azon a részen, ahova csórik leérnek ugrás után kiemelkedik a földből valami padkaféle, amibe beakadt a lába és akkorát esett, hogy csak úgy nyekkent. A fejét is beütötte : a fél arca és a fél oldala végig csurom por volt. 4 helyen lehorzsolta magát. Ha valaki ezek után azt hiszi, hogy legalább megtanulta, hogy oda nem kellene felugrani, az ki kell ábrándítanom. 1-2 perc keserves sírás után megint ugyanúgy ugrabugrált ott a többiekkel, bár már kisebb elánnal :) Szerintem még párszor átesik ott, mire tudatosul benne, hogy azt nem kellene. Csóri tanítónénik úgyis hiába tépik majd a szájukat.  Ő az a típusú gyerek, aki a saját kárán tanul.

Megvan az első piros pont is, képzeljétek el magatartásból!!!  Minden nap pontozzák őket. Tegnap szerencsére pirosat kapott :)

Aztán volt szülői értekezlet, ahonnan teljesen leforrázva jöttem ki  1/4 8-kor: csak azt nem tudtam meg, hogy holnapra mit kell bepakolni. Na mindegy szép lassan majd belerázódik mindenki az új ritmusba.

Első nap az iskolában

Nyáron amikor megkérdezték Zalántól, hogy várja-e az iskolát , akkor:
-  azt mondta nemes egyszerűséggel, hogy nem
- vagy amikor már megúnta a sok kérdezgetést és hitetlenkedést akkor rávágta, hogy igen, de én tudtam, hogy az igazából nem-et jelent :)

Ha felhoztam a témát, arra kért, hogy ne beszéljünk róla. Nem értettem igazából, hogy miért, de nem erőszakoskodtam.Aztán elgondolkodtam, hogy igazából miért is várjuk tőlük azt, hogy várjanak egy számukra majdnem teljesen ismeretlen dolgot. Próbáltam a kis gyerek fejével gondolkodni és így végre megértettem. Nem is zaklattam ezzel tovább.

Eljött az iskolakezdés napja. Reggel szépen felöltözködtünk és még lett volna jó negyedóra az indulásig és egyszercsak azt látom, hogy az én fiam - aki nem várja az iskolát - ott áll, Star Wars-os iskolatáskájával a hátán, teljes készültségben és indulni szeretne.

Előre megbeszéltük pár anyukával, hogy csakúgy mint az Évnyitóra, az első nap is együtt megyünk a suliba, így nem lesz nekik annyira félelmetes.  Így is lett és azt kell, hogy mondjam , hogy jó taktika volt ;)

Az első nap jól sikerült, amikor mentünk értük azt mondták, hogy minden jó volt és az iskola sokkal jobb, mint az ovi. Remélem ez a lelkesedés még jó sokáig kitart  ;)

Kiszíneztek egy macit, a tanító néni ráírta a nevüket, egy madzagra kötötték és a nyakukba tették. Volt próba Tűzriadó is, ez nagyon megmaradt bennük.

A nyílt napon kaptak egy rajzot, amit kiszínezhettek és első nap visszavihették a suliba. Zalán is kiszínezte és ezért cserébe szorgalomból kapott egy méhecskét, ha jól értettem.

Most pedig beszélnék kicsit az én érzéseimről is, mivel nagyon is meglepődtem rajtuk. Igazából nem is gondoltam rá, hogy majd nekem is lesznek problémáim az iskolakezdéssel (hiszen Z. bölcsis is volt, meg ovis is), ezért furcsálltam, hogy vasárnap este miért ugrik gombócba a gyomrom. Gondoltam majd elmúlik, de hétfőn reggel még rosszabb lett. Amikor meg otthagytam szegényt azzal a hatalmas iskolatáskával a suliban ismeretlen tanárnénikkel és sok ismeretlen gyerekkel, akkor tetőzött a dolog. Hiába csengtek a fülembe Z. óvónénijének szavai (akivel 3 nappal előtte futottam össze a városban), hogy nem lesz vele semmi baj, okos és nagyon barátkozós kisfiú, hiába tudja az eszem, hogy jó helyen van, hiába mentünk ezen keresztül már 2x is, hiába próbálok hadakozni az érzés ellen, nehogy Z. is megérezze és átragadjon rá, a gyomrom mégis egyértelmű jelét adja annak, hogy szorongok. Ez van. Remélem (és igazából tudom is) el fog múlni, amint belerázódunk az új élethelyzetbe.

Jó iskolakezdést kívánok minden kis lurkónak és az Édesanyáknak is ;)

Évnyitóra menet :)

Iskolakezdés előtti tanácsok szülőknek

Találtam még egy érdekes cikket, amit szintén "beollózok" ide, mert szerintem érdemes. Bojti Andrea gyermekpszichológus informatív blogjáról származik. Idézem a Tanulás tanulása című cikkét.:

"Munkám során számos családdal beszélgettem már erről a témáról, és szeretnék most Önökkel néhány hasznos vagy épp kerülendő helyzetet megosztani.

Ha az ember egy gyermekpszichológussal beszélget, általában szóba kerül a gyermekük napirendje, iskolai előmenetele, továbbtanulási szándéka ill. egyéb teljesítménye. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy az óvodai/iskolai élet az ő számukra egyenértékű a felnőttek „dolgozójával”. Nekik ez a munkájuk. Az ovis lét és később a tanulás. A többévnyi tanulás eredményeként pedig (ideális esetben) ők is dolgozó felnőtté válnak, akiknek majd szintén lesznek gyermekeik, és a történet kezdődik előről.

Csak lusta vagy amúgy sem tudná?

A kérdés az, hogyan hozhatom ki a legtöbbet a gyermekből? Mielőtt ezen komolyan elkezdenénk gondolkodni, jó lenne reálisan látni, milyen képességekkel rendelkezik valójában. Vajon azért nem megy neki a matek, mert lusta, vagy nem ért hozzá és ő egyszerűen csak ennyit tud? Nyilván ez utóbbit kevés szülő mondja ki gyermekével kapcsolatban. A szülők maximalizmusa bizonyos szempontból érthető, hiszen mindenkinek a saját gyereke a legjobb, legszebb, legügyesebb. A probléma akkor van, ha ezek az elvárások túl magasak (vagy épp alacsonyak). Sokszor találkozom ilyen esetekkel, és azt kell, hogy mondjam, a dolog közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Szülőként nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen elfogadni azt, ha a gyermek gyengébb képességű. Ez majdnem olyan, mint a fogyatékosság elfogadása. Az esetek nagy részében nem megy. Ám ha mégis sikerül, akkor is ez az elfogadás sokszor azt az érzést kelti a szülőben, mintha lemondana róla, feladná, nem bízna már a gyerek sikereiben.

Hogyan hozhatom ki a legtöbbet a gyermekből?

Erre egyértelmű választ sajnos nem tudok adni, ugyanis minden gyermek más. A tanulás tanulásával kapcsolatban azonban egy fontos elvet most megosztanék Önökkel. Az igazi jó tanulás akkor működik, ha a gyermek tudja, maga miatt, a saját céljai elérése érdekében tanul. Persze ez most banálisan hangzik, de mégis sok hibát el lehet és el is követnek a szülők, ha a tanulásról van szó. Az egyik az, amikor a jó teljesítményt (pl. a jegyeket) jutalmazzák. Ideig óráig eredményes, ha minden ötösért adunk egy százast, csak akkor mi lesz majd, ha nem adunk. Feltéve, hogy nem akarnak egyetemen is minden jó jegyért egy százast adni. A másik hiba, ha büntetéssel fenyegetem, és a gyerek félelemből tanul. Vajon ebben az esetben 20 évesen ki fogja majd fenyegetni? Remélem senki. Ahhoz, hogy a gyermek rájöjjön, saját magának tanul, látnia kell, milyen következményekkel jár, ha nem tanul. Kisiskoláskorban kiélezett a verseny a „Ki a legjobb tanuló?” címért. Ebben az életkorban még nagyobb a jelentősége a személyes teljesítménynek, még nagyobb a harc a tanító néni kegyeiért. Tehát eleve nem érdemes elkezdeni a tanulást jutalmazni vagy büntetni. A lényeg az, hogy a „nemtanulásnak” következményei vannak, jelen esetben a rossz jegy. Ha a jó jegy megszerzése önmagában nem elég motiváció, akkor még mindig érdemesebb a nevelésben egyébként is legeredményesebb ún. jutalommegvonást alkalmazni. Azaz, ha lustaságból nem tanul, pl. nem nézheti meg a kedvenc meséjét. Vagyis a nem teljesítésnek negatív következményei vannak, akárcsak egy munkahelyen.

Karrierépítés gyermekkorban

Mindezek mellett természetesen beszélni kell a tanulás szükségességéről is. Minél idősebb egy gyermek annál inkább képes előre tervezni a jövőjét. Túlzásokba azonban nem érdemes esni, mert egy 8 évesnek még hiába magyarázzuk mit is jelent az egyetemi felvételi. Lépésről lépésre ki lehet alakítani a célokat, amiért érdemes tanulni. Eleinte a jó félévi bizonyítvány, később a felvételikre való minél eredményesebb felkészülés a cél. A lényeg, hogy tudja, önmaga miatt, saját magának tanul. Ahhoz, hogy jövőbeli terveit sikeresen teljesítse, neki kell harcolnia. Nem nekünk és nem a tanároknak tanul. Ha minden együtt van, vagyis nem vették még el a kedvét a tanulástól, elismerik, és reálisan látják a képességeit, könnyebb kitalálnia, mivel szeretne felnőttként foglalkozni.

Csak ne essen túlzásba!

Joggal kérdezhetik, miért találkozom én tanulási problémákkal egy Neurológiai Osztályon? Mert néha túlzásokba esnek a szülők, a gyereknek meg fáj a feje. Szó szerint fáj. Nagy általánosságban túlzásnak tartom, ha 120 különórára jár a gyerek és alig van ideje pihenni; ha mindenből csak a legjobb teljesítmény az elfogadható; ha már 5 évesen professzornak képzelik el a gyereket; ha a szülők álmait készül megvalósítani, ami valójában neki inkább teher; ha nem tud megfelelni a szülői elvárásoknak és emiatt önértékelési problémákkal küszködik stb.

Persze most is, mint mindig csak azt tudom mondani, minden eset egyedi. Azt, hogy a „nemtanulás” hátterében mi áll, mindig alaposan át kell gondolni. Zárógondolatként pedig engedjék meg nekem, hogy egy másik, számomra fontos elvet megosszak Önökkel. Ez pedig az, hogy a gyerekek számára az iskola olyan, mint nekünk a munka; az otthon és a család pedig, mint nekünk a magánélet! A rendszer akkor működik a legjobban, ha mindkét helyen minden rendben van, legrosszabbul pedig, ha egyikben sincs. Azaz, ha az iskola nem megy olyan jól és sok kudarc éri a gyermeket, otthon ezt lehet (sőt kell is) kompenzálni. Túlzásokba nem érdemes tehát esni, mert ha a tanuláshoz mindig csak a stressz érzése társul, az előbb utóbb fejfájást okozhat!"