.jpg)
.jpg)
2012. november 8., csütörtök
2012. november 7., szerda
Mesepszichológia
" Egy kelet-afrikai törzsben a gyermek életének kezdetét nem a
fogantatásától vagy születésétől számítják, hanem attól a naptól, amikor
az édesanya először gondol rá.
„Az asszony, amikor úgy érzi, hogy elérkezett életében a gyermekvállalás ideje, elvonul egy erdőbe, és addig ül egy fa tövében, amíg meg nem találja gyermeke énekét. Majd visszatér a faluba, és a leendő apának is megtanítja ezt az éneket, amivel együtt hívogatják, várják a gyermeket. Az anya rendszeresen énekel a méhében levő magzatnak, majd a dalt megtanítja a bábaasszonyoknak is, akik születésekor ezzel köszöntik őt. Ez a dal elkíséri a gyermeket élete legfontosabb pillanataiban, a különböző beavatási rítusokon keresztül egészen a haláláig. A dal a kötődési folyamat gyökereire mutat rá – a biztonságos érzelmi kötődés ugyanúgy kísér minket végig életutunkon, mint a kelet-afrikai gyermeket születésének dala. A biztonságosan kötődő személyek felnőttként értékesnek és szerethetőnek érzik magukat. A párjukat megbízhatónak és őszintének tartják, magas az elégedettségük a párkapcsolatukban, érzékenyebbek a partnerük szükségleteire és hosszabb a kapcsolatuk időtartama, mint a bizonytalan kötődésű személyeké.”
Mesepszichológia
Az idézet Kádár Annamária Mesepszichológia című könyvéből való. Alcíme: Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban (Kulcslyuk Kiadó, 2012). A gazdag tartalmú könyv – mint talán az idézetből is kiderül – nemcsak a mese pszichológiájáról szól, hanem az óvodás gyerekek világlátásának, gondolkodásának sajátosságaiból kiindulva a belső képalkotásról, a képzeletbeli barátok jelentőségéről, a mesekorszakok változásáról, a fantázia és a realitás találkozásáról, a személyes élettörténet fontosságáról ugyanúgy, mint a rugalmas alkalmazkodóképesség, valamint az érzelmi intelligencia kialakulásáról és lehetséges fejlesztéséről – éppenséggel mesék segítségével. Egy-egy személyiségvonást, élethelyzetet, lehetőséget legalább „kétfelől” vesz szemügyre a szerző, így téve kerekké a világlátás lehetőségét. A biztonságosan kötődő felnőttek leírásához természetesen csatlakozik a bizonytalan (az ambivalens) kötődésűek jellemzése is, akik hajlanak arra, hogy idealizálják párjukat és kapcsolatukat, „magas a függőségigényük”, érzéseiket gyakran elnyomják, mert félnek, hogy elveszítik partnerüket, akiben viszont nem tudnak igazán megbízni.
Ellazuló intimitás helyett féltékenységi rohamok jelzik, hogy milyen szoros közelségre vágynak… Olyan fontos fogalmakkal is megismerkedünk, mint a „lassítás”. Megtudjuk, hogy hogyan jelent meg Amerikában – az örök gyorsítások hazájában – a lassítás mozgalma, a slow life (a lassú – de éppen ezáltal: minőségi – élet mozgalma) a maga elágazásaival. Mint például a fast food (gyors étkezés) helyett a slow food, vagy éppenséggel a slow travel, a nem rohanó, lassú utazás, a boldog, ráérős nézelődés mozgalma… És eljutunk a slow parentingig is, a lassú, sehova nem siető nevelésig, amiben a szülő és gyereke „mindenre ráér”, mert a kapcsolat minősége a fontos. A kapcsolat a játékon és a mesén át – és az együttes édes semmittevésen át – mélyül el igazán, és nem fér bele kisgyerekkorban a különböző különórákra rohanás… Feltétlenül érdemes lenne az iskoláknak is felfigyelniük – vagy a különböző mérések szervezőinek és vezetőinek – erre a mozgalomra, amikor arra szánják el magukat, hogy kis elsősök, másodikosok, harmadikosok – és mind a többiek – „gyorsolvasását” vagy éppenséggel „gyorsszámolását” méricskéljék. Már Széchenyi megmondta: nem az gondolkodik jól, aki gyorsan gondolkodik, hanem aki mélyen… Könyvünkben pedig Woody Allen szólal meg: „Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen húsz perc alatt olvastam el. Oroszokról szólt.” Igen, már kibontakozott az Olvass lassan! mozgalom is, hiszen ez az olvasás teszi lehetővé az érzelmi azonosulást, a fantáziaképek feldúsulását. Sok jó tanácsot is kapunk a könyvtől. Megtudhatjuk például, hogy az ingerlékeny gyerekeket hogyan óvjuk meg a kifáradástól, hogyan biztosítsuk számukra az alvás-ébrenlét megfelelő ciklusát, illetve a nyugodt, kipihent anya jelenlétét. És persze alábocsátkozunk a jungi meseértelmezés mélységeibe, megismerjük a személyiség kibontakoztatása útjának nehézségeit, a próbatételeket, amelyekre a mesei világ is felkészít. Megértjük, hogy hogyan kerül a mesehallgató „egy másik világba”, amelyik mégis a való életre készíti fel.
„Az asszony, amikor úgy érzi, hogy elérkezett életében a gyermekvállalás ideje, elvonul egy erdőbe, és addig ül egy fa tövében, amíg meg nem találja gyermeke énekét. Majd visszatér a faluba, és a leendő apának is megtanítja ezt az éneket, amivel együtt hívogatják, várják a gyermeket. Az anya rendszeresen énekel a méhében levő magzatnak, majd a dalt megtanítja a bábaasszonyoknak is, akik születésekor ezzel köszöntik őt. Ez a dal elkíséri a gyermeket élete legfontosabb pillanataiban, a különböző beavatási rítusokon keresztül egészen a haláláig. A dal a kötődési folyamat gyökereire mutat rá – a biztonságos érzelmi kötődés ugyanúgy kísér minket végig életutunkon, mint a kelet-afrikai gyermeket születésének dala. A biztonságosan kötődő személyek felnőttként értékesnek és szerethetőnek érzik magukat. A párjukat megbízhatónak és őszintének tartják, magas az elégedettségük a párkapcsolatukban, érzékenyebbek a partnerük szükségleteire és hosszabb a kapcsolatuk időtartama, mint a bizonytalan kötődésű személyeké.”
Mesepszichológia
Az idézet Kádár Annamária Mesepszichológia című könyvéből való. Alcíme: Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban (Kulcslyuk Kiadó, 2012). A gazdag tartalmú könyv – mint talán az idézetből is kiderül – nemcsak a mese pszichológiájáról szól, hanem az óvodás gyerekek világlátásának, gondolkodásának sajátosságaiból kiindulva a belső képalkotásról, a képzeletbeli barátok jelentőségéről, a mesekorszakok változásáról, a fantázia és a realitás találkozásáról, a személyes élettörténet fontosságáról ugyanúgy, mint a rugalmas alkalmazkodóképesség, valamint az érzelmi intelligencia kialakulásáról és lehetséges fejlesztéséről – éppenséggel mesék segítségével. Egy-egy személyiségvonást, élethelyzetet, lehetőséget legalább „kétfelől” vesz szemügyre a szerző, így téve kerekké a világlátás lehetőségét. A biztonságosan kötődő felnőttek leírásához természetesen csatlakozik a bizonytalan (az ambivalens) kötődésűek jellemzése is, akik hajlanak arra, hogy idealizálják párjukat és kapcsolatukat, „magas a függőségigényük”, érzéseiket gyakran elnyomják, mert félnek, hogy elveszítik partnerüket, akiben viszont nem tudnak igazán megbízni.
Ellazuló intimitás helyett féltékenységi rohamok jelzik, hogy milyen szoros közelségre vágynak… Olyan fontos fogalmakkal is megismerkedünk, mint a „lassítás”. Megtudjuk, hogy hogyan jelent meg Amerikában – az örök gyorsítások hazájában – a lassítás mozgalma, a slow life (a lassú – de éppen ezáltal: minőségi – élet mozgalma) a maga elágazásaival. Mint például a fast food (gyors étkezés) helyett a slow food, vagy éppenséggel a slow travel, a nem rohanó, lassú utazás, a boldog, ráérős nézelődés mozgalma… És eljutunk a slow parentingig is, a lassú, sehova nem siető nevelésig, amiben a szülő és gyereke „mindenre ráér”, mert a kapcsolat minősége a fontos. A kapcsolat a játékon és a mesén át – és az együttes édes semmittevésen át – mélyül el igazán, és nem fér bele kisgyerekkorban a különböző különórákra rohanás… Feltétlenül érdemes lenne az iskoláknak is felfigyelniük – vagy a különböző mérések szervezőinek és vezetőinek – erre a mozgalomra, amikor arra szánják el magukat, hogy kis elsősök, másodikosok, harmadikosok – és mind a többiek – „gyorsolvasását” vagy éppenséggel „gyorsszámolását” méricskéljék. Már Széchenyi megmondta: nem az gondolkodik jól, aki gyorsan gondolkodik, hanem aki mélyen… Könyvünkben pedig Woody Allen szólal meg: „Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen húsz perc alatt olvastam el. Oroszokról szólt.” Igen, már kibontakozott az Olvass lassan! mozgalom is, hiszen ez az olvasás teszi lehetővé az érzelmi azonosulást, a fantáziaképek feldúsulását. Sok jó tanácsot is kapunk a könyvtől. Megtudhatjuk például, hogy az ingerlékeny gyerekeket hogyan óvjuk meg a kifáradástól, hogyan biztosítsuk számukra az alvás-ébrenlét megfelelő ciklusát, illetve a nyugodt, kipihent anya jelenlétét. És persze alábocsátkozunk a jungi meseértelmezés mélységeibe, megismerjük a személyiség kibontakoztatása útjának nehézségeit, a próbatételeket, amelyekre a mesei világ is felkészít. Megértjük, hogy hogyan kerül a mesehallgató „egy másik világba”, amelyik mégis a való életre készíti fel.
2012. november 6., kedd
.jpg)
.jpg)
.jpg)
2012. november 5., hétfő
2012. november 3., szombat
.jpg)
2012. november 1., csütörtök
Halottak napja 2012
Úgy gondolom, hogy a gyerekeinknek az olvasáson, íráson, matekon, fizikán, kémián kívül meg kell tanítanunk azt is, hogy azoknak a szeretteinknek, akik sajnos már nem lehetnek velünk hogyan őrizzük meg az emlékét. Éppen ezért sokszor emlegetem az Anyut, felidézek róla kedves emlékeket, meg persze pityergek is néha miatta. Zalán a mai napig a polcán őrzi azt a kis plüss békát, amit Anyu a halála előtti napon vett neki. Azt mondja, hogy ezt nem teszi el sohasem, mert ez volt a Mama utolsó ajándéka.
Sokan azt mondják, hogy nem szabad sírni a gyerek előtt. Én ezt teljesen másképp gondolom. Ha a gyerek látja, hogy az anyukája is sír, ha elmagyarázom neki, hogy igen sírok, mert nagyon szomorú vagyok és ez a természetes reakció ilyenkor, akkor talán megtanulja nem elfojtani a kis érzelmeit. Persze nem azt mondom, hogy állandóan rimánkodni kell előtte, de nem kell előle mindent eltakarni, nem kell mindentől megóvni, hanem alkalmassá kell tenni arra, hogy ha majd mi meghalunk, akkor tudja majd a helyzetet kezelni. Szerintem ez is egy nagyon fontos szülői feladat, amiről általában nem szívesen beszélnek az emberek. Én most Halottak Napja kapcsán megosztottam Veletek az ezzel kapcsolatos gondolataimat, de elfogadom azt is, hogy nem mindenki gondolkodik így.
Ez a gyertya égjen minden szerettünkért, akinek emléke mély nyomott hagyott a lelkünkben, de elsősorban természetesen az Anyukámért.
2012. október 31., szerda
Star Wars hópelyhek 2012
Hurrá idén is lesznek Star Wars hópelyheink!!!!!
A tavalyikat is szerettük, de most frissült a "kínálat". Ez az R2D2 nekem nagyon bejön. És a Yoda is jobb, mint amit én tavaly alkottam :)
Ha Ti is szeretnétek kattintsatok ide, nyomtassátok ki, fogjatok egy ollót és vágjatok :).
2012. október 30., kedd
Kuh & Co, Boci és társa társasjáték
Egyik nap megint előkerült ez a jó kis társas és nem bírom ki, hogy ne írjak róla, annyira tetszik Z-nek és nekem is.
A grafikája baromi jó és hozzá egy klassz játék társul.
A játék 5 extra dobókockából és 36 db állatos kártyából áll.
Játék célja: A kártyákon levő állat-kombinációkat megdobni és elsőként összegyűjteni 4 állatos kártyát.
Mi persze nem állunk meg itt, kifulladásig nyomjuk.
3x lehet dobni, ha kidobtunk a kártyán lévő állatokból 1-2-t akkor már csak a többi kockával dobhatunk. Ezután (ha nekünk nem sikerült) az ellenfél is próbálkozhat 3x. Nagyon izgi.
A képeket kivételesen a netről szedtem, nézzétek el nekem.
Bátran ajánlom, ha egy jót akartok játszani!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
LinkWithin
